Hazaértünk, megbeszéltük, hogy amennyit lehet, pihenni fogok. A férjem olyan édes volt. Amikor hazaértünk, mondta, hogy halkítsam le a telefonomat, hogy nehogy felébresszék a gyerekeinket:) Az úton is egyébként végig fogta, simizte a hasamat. Ez olyan jó érzés volt, mert addig bevallom őszintén úgy éreztem, hogy őt ez nem nagyon foglalkoztatja. Persze én is túlérzékeny voltam abban az időben, mindenért kötöszködtem, ideges voltam. Már néha sajnáltam is szegénykémet, hogy mit el tud nekem viselni...
Következett ezután a várakozás. Ez kegyetlen volt. Azt hittük soha nem ér véget. Mindenhol azután kutakodtam, hogy most vajon mi történik odabent, mekkorák lehetnek, mikor lehet pozitív a teszt, stb. Eltelt a két hét.
A teszt negatív:(
Na azt az érzést senkinek nem kívánom. Egy világ dőlt össze bennünk. Az én kemény férjem velem sírt. Megöleltük egymást és úgy zokogtunk. Nem tudtunk mit mondani sem egymásnak. Ilyen még nem történt velünk. Egyikünk mindig erősebb és segít a másiknak talpra állni. Másnap mentem dolgozni, de nem ezen a bolygón voltam. Egy telefonos ügyfélszolgálaton dolgozom, de aznap az sem érdekelt, ha a k...a anyámba küldtek el az ügyfelek. Máskor ezek rosszul esnének, de akkor meg sem hallottam. A következő nap elhatároztam, hogy nem fogok depresszíóba zuhanni, ezt túl kell élni, mert különben baj lesz. Írtam egy sms-t a drágámnak, hogy én tudom miért nem vagyok terhes. Azért, mert a gyerekeink sítáborban vannak, és mivel nagyon jól érzik magukat, még nem akarnak hazajönni. Kíváncsian vártam a választ, hogy mi lesz a reakció. A válasz ennyi volt: :) Ezért imádlak:)Innentől kezdve megpróbáltuk elviccelni a dolgot, és lehet, hogy ez furán hangzik, de ez segített nekünk. Hívtam a dokimat, hogy hogyan tovább. Kaptam új időpontot.
